Kocsis Anna

Kocsis Anna

Budapesten születtem, így zongorázni az újpesti Erkel Gyula Állami Zeneiskolában kezdtem 1991-ben Skripeczkyné Zádor Imelda tanítványaként. 

Az ő javaslatára ismerkedtem meg az orgonával is ugyanabban az intézményben 1999-ben, tanárom Dr. Mészárosné Petrován Mária áldásos munkájának köszönhetően. Eleinte nem készültem zenei pályára, közgazdasági szakközépiskolába jártam, de az orgona, mint hangszer annyira megtetszett, hogy érettségi után felvételiztem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Szathmáry Lilla növendékeként végeztem 2005-ben, ezután pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytattam a gyakorlást és tanulást. 2010-ben orgonaművész,-tanár végzettséggel diplomáztam, 2013-ban pedig a Debreceni Egyetemen megkaptam a zongoratanári diplomámat is.


2010 óta tanítok néhány év megszakítással, ami gyermekeim születésével és nevelésével telt. 2021 őszétől vagyok a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola tanára.

Vissza