Legszűkebb értelmében a klasszikus zene – mint zenetörténeti korstílus – a bécsi klasszika szinonimája; a bécsi klasszikus zeneszerzők: Haydn, Mozart és a fiatal Beethoven (esetenként egyúttal az őket követő, kortárs kisebb mesterek) munkásságának elnevezése; illetve az a stíluskorszak, melyben e zeneszerzők tevékenykedtek: nagyjából az 1780-tól 1820-ig terjedő időszak. Hasonlóképpen a bécsi klasszika közvetlen előzményét gyakran preklasszikának nevezik. (Közkeletű, de súlyos terminológiai tévedés a bécsi klasszikát „klasszicizmus” névvel illetni. A klasszicizmus törekvéseinek középpontjában a klasszikus ókor művészeti eszményeinek újjáélesztése áll, ezzel szemben Haydnt, Mozartot és Beethovent a zenetörténet-írás saját jogán tekinti klasszikusnak: elsőrangúnak, mértékadónak, példaértékűnek. Ezért ők nem klasszicisták, hanem a szó klasszikus értelmében klasszikusok.)
